Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fogyókúra diéta nélkül

2009.12.03
Mihelyst elhatározzuk, hogy le akarunk fogyni, attól kezdve másra sem tudunk gondolni, csak az evésre. A táplálkozás-szakértők ma már tudják, hogy önsanyargatással semmit sem lehet elérni. Sokkal több értelme van az élvezetes, könnyed és egészséges táplálkozásnak. Ha az evést valóban élvezni tudjuk, el is felejthetjük a siker kényszerű árát és a tabukat.
 
A fogyókúra megkezdése előtt nem árt tisztázni magunkban néhány dolgot. A hon áhított testsúly ne egy szigorúan meghatározott, szinte előírásszerű súly legyen! Az egészséges testsúly egy olyan intervallumot ölel fel, melyen belül egyszerűen jól érezzük magunkat. Hiszen ha mi elégedettek vagyunk, környezetünk is örül. Ha azonban makacsul próbálkozunk valóságtól elrugaszkodott, egészségtelen ideálok követésével, csorbát szenved önértékelésünk, jókedvünk, testi-lelki jó közérzetünk. Az alábbi tippek segítenek abban, hogy örök vesztesből átlagon felülivé váljunk!
 
1. Rendszeres testmozgással biztosabban elérhető a kitűzött cél, mint kelletlen fáradozással összeállított étrenddel.
2. Döntsük el, hogy valamin változtatni fogunk, majd határozottan és tudatosan eszerint cselekedjünk! Inkább lassan közelítsük meg a célt, és legyenek különböző „vezérfonalaink”, vagyis több lehetséges út a cél eléréséhez.
3. Vizsgáljuk meg motivációnkat. A karcsúság utáni vágyakozás sajátos és mélyről eredő legyen, ne a külvilág kényszerítse ránk. Fogyókúrázni sem lehet csak ímmel-ámmal, mert a csatát már a kezdetén könnyen elveszítjük.
4. Ne higgyünk a tiltásoknak! Csak keveseknek adatik meg, hogy hosszú időn át tervek és előírások szerint tudjon élni. A legtöbb ember zsörtölődések közepette, csak egy ideig tud szigorú utasításokat követni, mert előbb-utóbb titokban, az észrevétlen pillanatokat kihasználva „kitör” és „bűnös útra” tér.
 
ILLÓOLAJOK
A hirtelen támadt kívánalom ellen két éterikus olaj is megteszi a kellő hatást:
 
Borsmenta: Egyrészt igazán frissítő, másrészt sokféle édességben megtalálható, így hitelesen „átejti” az ízlelőbimbókat. Egy cseppet cseppentsünk a nyelvünkre, és mélyen lélegezzük be.
Levendula: Idegnyugtató és enyhén serkenti az emésztést. Tegyünk egy cseppet mutatóujjunkra, majd pár másodpercig nyomjuk meg az ajak és az orr közti területet. Itt van ugyanis egy olyan akupresszúrapont, ami a farkaséhséget és az édesség iránti vágyat szabályozza.
 
ZSÍRÉGETO BIOANYAGOK
A zsírok „körforgása” a sokféle civilizációs ártalom hatására gyakran zsákutcába torkollik. A zsíranyagcserének csak egyik része, a zsírfelhalmozás működik hatékonyan, ami a nem szeretett depók kialakulásához vezet. A zsírégető anyagok esélyt kínálnak arra, hogy az elfekvőben levő tartalékok ismét bekerüljenek az anyagforgalomba, s jólétünk „hurkás” nyomaitól megszabadulhassunk.
 
A LIPOLITIKUS (ZSÍRÉGETO) ANYAGOK KISLEXIKONA
Aszkorbinsav (C-vitamin): A vitaminok fenegyereke, amely valóságos csapdaként lapul szövetekben, és – amíg ki nem fogy a szuszból és elegendő mennyiségben rendelkezésre áll – kicsalogatja az elfekvő zsírtömegeket a raktárakból. A C-vitamin gondoskodik az energiaforgalom átállításáról. Forrásai: gyümölcsök (például savanyú alma, kivi) és zöldségfélék (például paprika, brokkoli).
Karnitin (L-karnitin): Az étrend-összeállítók körében legendás hírnévnek örvend. Fontos szerepe van a zsírok fragmentációjában, vagyis a nem szeretett, feleslegben levő energiaraktárak mozgósításában és felhasználásában. A zsírbontás, a zsírok elégetése ugyanis nem a raktárakban zajlik, hanem a sejtek „eromutelepeiben”. Fontos tudni, hogy az egyes zsírégetők kölcsönhatásban állnak egymással. A szervezet csak akkor tud elegendő karnitint előállítani, ha megfelelő mennyiségben áll rendelkezésére a C-vitamin, a kolin és a vas. A tejtermékek és a hús a karnitin legfontosabb forrásai.
Kolin: A B-vitaminkomplexekhez tartozik és elengedhetetlen minden olyan hormonális szabályozáshoz, mely a zsírlebontást irányítja. A kolin a zsírt kicsiny, könnyen kezelhető csomagocskákká alakítja, így teszi szállíthatóvá. Elsősorban a szójakészítményekben (lecitin), a sörélesztőben és a tojásban található.
Linolsav: A felvett zsír felhasználásában fontos szerepet játszik. Csökkenti a táplálék zsírtartalmának hasznosulását és a vérben levő zsír felhasználását. A linolsav szabad utat biztosít a zsírégetést szabályozó hormonoknak. Forrásai a lenmag és a lenmagolaj, a napraforgóolaj, a kukoricacsíra-olaj. Természetesen csak a hidegen sajtolt olajok jöhetnek szóba. ,
Magnézium: Rendkívül fontos ásványi anyag, sok enzimet aktivál és hormonális folyamatokat indít be. Magnézium nélkül a zsírpárnácskák nehezen ereszkednek vissza. Ebben az esetben csak ez az ásványi anyag oldhatja meg a problémát, amely éppen az „éhségkúrák” alatt válik hiánycikké. Legfontosabb forrásai a banán, a „zöld” zöldségek, a levélzöldségek (káposzta, saláta).
Metionin: A zsírlebontás motorjaként számon tartott aminosav. Serkenti a zsíranyagcserét, mivel a metionin szükséges egy hormon, az adrenalin szintéziséhez. Utóbbi ismét arról gondoskodik, hogy a test középtájékán található különösen makacs zsírlerakódás (a „zsíros has”) leépüljön. A metionin csak abban az esetben hatékony igazán, ha elegendő mennyiségű kolin is rendelkezésre áll. A sajt, a sörélesztő és a hüvelyesek a metionin legfontosabb forrásai.
Taurin: Kiindulási anyaga azoknak a hormonoknak, melyek a szervezetben a zsírraktárak kiürítését szabályozzák. A taurin hiánya gyakran fordul élő nőknél, mert a női nemi hormonok gátolhatják ezen aminosav képződését. Főbb forrásai a tenger gyümölcsei (kagyló, rák) és a hal.
 
AZ ÉDESSÉG SEM TABU
A táplálkozás-szakértők forradalmian új tanácsa, hogy evés dolgában nem szabad tiltani semmit. Természetesen nem kell naponta egy doboz bonbonnak nekiesni, hiszen egy szem is teljesen kielégítheti vágyunkat, ha nem töltjük tele rossz lelkiismerettel. Bizonyított dolog, hogy amint a csokoládé és társai „szabad prédává” válnak, megszűnik a tiltott dolgok utáni vágy, és elillan a még több édességet követelő étvágy is!
 
KÖNNYUT ÉS ÍZLETESET
Nem a cukor, s nem is a kalóriák kövérítenek, hanem elsősorban a zsír. Sajnos szinte semmit sem jelent, ha takarékosan kenjük a kenyérre a vajat, vagy a sültet a „kövérje” nélkül esszük. Rengeteg élelmiszerben alattomosan rejtőznek zsírok. Takarékossági taktika, ha a szendvicsre mustárt kenünk, vagy a salátát csak fél teáskanálnyi olajjal készítjük el. Használjunk teflonbevonatú serpenyőt.
 
NEM KELL MINDIG BOR
Az alkohollal óvatosan bánjunk, ha fogyni akarunk, még akkor is, ha nincsenek többé tilalmak. Elsősorban nem a kalóriákról van szó, hiszen egy sörben vagy egy pohár fehérborban levő 150 kcal-t nyugodtan beépíthetünk a napi étkezésbe. Az alkohol azonban olyan cukrokat tartalmaz, melyet a szervezetnek rögtön el kell égetnie. Emiatt amit a sör vagy a bor mellé eszünk, abból a szervezet semmit nem tud azon nyomban megemészteni, így minden a zsírdepókba vándorol. Az alkoholt pótolhatja a gyümölcskoktél, a jeges tea, a friss citrommal elkészített tonik.
 
ÖTSZÖRI ÉTKEZÉS NAPONTA
Megdöbbentő, de igaz, hogy a legtöbb túlsúlyos ember keveset eszik. Ha egyik fogyókúrás módszert a másik után próbáljuk ki, az anyagcserét ez annyira visszafogja, hogy még a miniadagoktól is hízásnak indulunk. Ezért legyen inkább öt, egyenletesen elosztott étkezés a nap folyamán. Ideális esetben a reggeli egy szelet szárított vagy teljes kiőrlésű kenyér valamilyen sovány kenyérrevalóval, az ebéd egy nagy adag, változatosan elkészített saláta, estére burgonya vagy tésztaféle kis adag salátával és hallal. A köztes időszakokban pedig együnk sok gyümölcsöt, így a gyomor sohasem üres.
 
A FESZES ÉS RUGALMAS BOR ÉRDEKÉBEN
Masszázs: Egy ötféle olajjal végzett speciális masszázs ideális a has, a combok és a fenék „simítására”. Egy-egy csepp borsmenta-, cédrus-, boróka-, citromfű- és levendulaolajat keverjünk össze 10 ml szezámolajjal. Dörzsöljük be a problémás zónákat, és lágyan gyúrjuk át a testrészeket. Ezután ökölbe szorított kézzel könnyedén veregessük meg a testfelületet. Különösen a reggeli zuhanyozás után ajánlatos. ,
Izzasztópakolás: Ha testünknek igazi tartást szeretnénk kölcsönözni, a nyaktól a lábujjakig vastagon dörzsöljük be növényi kivonatokat tartalmazó testápolóval. A testrészeket tekerjük körbe folpackkal, így a krém felmelegszik és hatását jobban ki tudja fejteni. 20 perc múlva szedjük le a fóliát, a maradék krémet zuhany alatt mossuk le magunkról. Ideális lefekvés előtt, hetente kétszer.
Citromos jég: A borfeszesítést hideggel éppúgy megvalósíthatjuk, mint meleggel. Jégkockatartóba töltsünk citromlevet és fagyasszuk le. Reggelenként, zuhanyozás után körkörös mozdulatokkal dörzsöljük át a száraz borfelületet, illetve minden olyan helyet, ahol a szövetek túlságosan lágyak és petyhüdtek. A hideg citromos keverék összehúzó hatású, és nagymértékben növeli a vérátáramlást.
Cellulitiszzuhany: Erősítenünk kell az ernyedt kötőszövetet, mielőtt a cellulitisz első jeleit felfedeznénk magunkon. Nagyon előnyös, ha a hasat, a lábakat és a feneket hideg vízsugárral alulról felfelé naponta lezuhanyozzuk. Ezután kevés lenolajjal vegyített két csepp levendula-olajat kenjünk szét tenyerünkön és lágyan dörzsöljük a bőrbe.
 
TESTMASSZÁZS
Az izmok formálása, a vérkeringés fellendítése, a salakanyagok lebontása és az anyagcsere mozgósítása egyszerre valósítható meg illóolajos testmasszázzsal. Elsősorban a jellegzetes női testrészek, a fenék és a comb gömbölyödéseit tarthatjuk kordában aromamasszázzsal vagy nyirok-drenázzsal.
 
A FITTSÉG VARÁZSIGÉI
Hosszan és lassan kell az edzést végezni akkor, ha fogyni akarunk. Vagyis legalább 20 percen át folyamatosan, hiszen ennyi idő kell a zsíranyagcsere optimális működéséhez. A gyaloglást, a biciklizést vagy a masszírozást olyan tempóban végezzük, hogy ne fogyjunk ki a szuszból, s mellette még szórakoztató is legyen.